A "levegőtorlódásos" sugármeghajtás (Luftstaustrahltriebwerk) elve
A "levegőtorlódásos" sugármeghajtásnál a repülés közben beáramló levegő a "bejáratnál" kiépített szűkület hatására erősen lelassul és ezáltal magasabb nyomást ér el. Az ezt követő égéstérben a sűrített levegő megkeveredik az üzemanyaggal és magas hőfokon elég. Az így kiáramló felmelegített gáz lökést hoz létre ami a repülőgépet meghajtja. Ez a francia Lorin nevű kutató által kidolgozott technika, már közel 100 éve ismert, de csak a Második Világháború alatt és után került felhasználásra.
Kísérletek a Harmadik Birodalomban Németországban
Prof.Dr. Eugen Sänger (ejtsd Szénger) foglalkozott a Lorin-kamra további fejlesztésével. 1941-ben neki sikerült először a Lorin -hajtóművel próbarepüléseket végezni. Prof.Dr. Sänger 1937 februárjától Trauen-ben a Német Repüléskutató-intézet kötelékében kezdte meg kutatásait. Megbízást kapott a Birodalmi Légi Minisztériumtól (Reichsluftfahtministerium) egy rakétatechnikai kutatóintézet kialakítására. A Traueni Kutatóintézetben, melynek hivatalos fedőneve Repülögép-Vizsgálóhely volt, sikerült a háború alatt 100 tonnás löketű rakétákat építeni, több mint 3000m/s-os kiáramlási sebességet elérni és 100 bár nyomású égőkamrákat, kifejleszteni. 1939-ben megkezdődtek a gyakorlati kísérletek. 1941-ben először teherautóra
Később Do 17Z-s és Do 217 E2-es bombázókra lettek a "kályhacső" gúnynevet viselő hajtóművek szerelve. Az utolsó változat közel 20.000 lóerős volt. A kiáramló gáz hőmérséklete elérte közel a 2.400 K-t.
A kutatás anyagi okokból a háború végére teljesen lelassult. A levegőtorlódásos sugármeghajtású bombázó, mely a tervek szerint a földet pár óra alatt körbe repülte volna, nem épült meg soha. Viszont a tapasztalatok és a kutatások során nyert ismeretek megmaradtak a jövő számára. Napjaink repüléstechnológiai előrehaladottsága ezeken az úttörő munkákon alapszik. Itt elsősorban a tervezők, mérnökök, fizikusok, stb... jutnak az eszünkbe, de nem csak az ö érdemükről kell beszélnünk, hanem az egyszerü alkalmazottakról, munkásokról és persze a pilótákról, akik életüket kockára téve vezették ezeket a kezdetleges alig kiforrott hajtóműveket.
Hogy egy kis bepillantást nyerhessünk az akkori időkbe, itt következik egy rövid részlet P.Spremberg egykori tesztpilóta naplójából:
" a Faßbergi repülőtámaszpont mellet, ahol én már évek óta kísérleti repülősként szolgáltam, volt egy részlege a Braunschweigi Repülő kutatóintézetnek, nevezetesen a Repülögép-Vizsgálóhely Trauen. A vizsgálóhely vezetőjét, az előbb említett Prof.Dr. Eugen Sänger-t a repülőtámaszpont tiszti kaszinójában az alkalmanként rendezett ünnepélyeken ismertem meg. Akkori munkatársával és későbbi feleségével Irene Sänger-Bredt-el is itt találkoztam először. Közös kutatásaik is ismertek voltak számomra. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Prof.Dr. Sänger, aki 1934-ben, a Bécsben megjelent "Zeitschrift Flug" (Repülés) lapban a rakétatechnikai eredményeiről jelentett, amelyben kiszámította a rakétavadászgépet és a most aktuális rakétabombázott, itt Trauenben a rakétahajtóművel foglalkozott.
Ezen kívül sok mindent láttam fentről, mikor a köreimet a terület fölött tettem. Esténként, mikor a környék borókabokrai és nyírfái vakító fényben úsztak, és egy hangos zaj az éjszakát betöltötte, tudtam, hogy most fut egy rakétamotor próbája. Itt Trauenben Prof.Dr.Sänger egy 1000 kg-os löketű folyadék-meghajtású rakéta tűzterének a kísérletét végezte miközben egy 100.000 kg-os löketnek a tervén dolgozott. Ugyan abban az évben (1941) a német vezérkarnak a tudomására jutott, hogy az amerikaiak repülőgépeket gyártanak, melyek ellen nincs megfelelő védelem, feltették a kérdést a kutatoknak: Mit lehet tenni ez ellen? Mindenki a rakétákra, a jövendő csodafegyverekre gondolt. Professor Sänger viszont egy sugárvadász kidolgozását javasolta.
A megbeszélés után a javaslatára megkezdődött a sugárvadász gyakorlati munkája. Ö rajzolta és építette az első levegőtorlódásos sugármeghajtást. Mikor az első hajtómű a tűztérkísérlethez elkészült ezt egy teherautóra szereltette. Így egy mozgó próbapadot alkotott magának. Most már láttam időnként fentről egy a mezőn haladó autót egy rászerelt csővel, melyből láng és füst csapott ki. Mivel ez a cső egy sima kályhacsőre hasonlított, sokan csak így nevezték. Később, mikor már ezt egy repülőgépre felszerelték, átkeresztelték "szárnyaló kályhacső"-nek. Ekkor még elképzelni sem tudtam mit is, szolgálhat. Tudatlanságom nem sokáig tartott, mert rövid időn belül felvilágosítottak és megkértek a gép vezetésére. Gondolkodnom nem kellet, egyből igennel válaszoltam."
|